HÉTKÖZNAPI ÖRÖM

Milyen kevés kell ahhoz, hogy egy átlagos nap örömnappá váljon! Tanárként a legnagyobbat diákjaimtól kaphatom. Rákóczi-versenyre érkezett felhívás még januárban. Sokat tanakodtam, hiszen a fejedelem és az általa vezetett szabadságharc inkább hetedikes anyag, tehát a hatodikosaim túl „kicsik” hozzá. Végül úgy döntöttem, mégis indítok egy csapatot.

Danyikó Dorka, Fogler Ádám és Kovács Alexandra kitartó, lelkes munkába kezdett. Heteken keresztül olvasták a kötelező irodalmat, szorgosan jegyzeteltek, én pedig tanítottam azt, amit 3-4 hónap múlva kerül sorra. Féltem, hiszen a téma szerteágazó, s mindig emelnem kellett az ismeretanyag mennyiségét. Hol Rákóczi fái után kutattunk, hol a róla szóló mondákat olvastuk, hol a vaktérkép került sorra. Aki kicsit ismerős a témában, az tudja, hogy nem kevés adattal, névvel, bonyolult családi viszonyokkal kell megküzdeni. Mindig azzal vigasztaltam magam, hogy mindegy az eredmény, a tanulás sohasem hiábavaló.

A versenyen még az sem mertem megnézni, hogy milyen számmal versenyeznek. Ez nem volt véletlen, ugyanis hamar kiderült, hogy a 16 csapat közül csak ők voltak hatodikosok, ill volt még 4 csapat hatosztályos gimnáziumból, Sárospatakról. Mivel a zsűriben javítottam, azt sem láttam, hogy állnak. Tíz változatos forduló közben csak kipirult arcukat és mosolyukat láttam.

És megtörtént, amire gondolni sem mertem, ELSŐK LETTEK!!

Kollegáim dicséretét hallgatva nagyon büszke voltam ki csapatomra! A tehetség önmagában sosem elég! Mindig ketten kellünk ahhoz, hogy eredménye legyen! Az öröm mellett csak azt tudtam mondani nekik, hogy ez az egyetlen dolog, a tudás, amit nem vehetnek el tőled!

Ők sem hitték, mi történt velük, de ezt a fajta mosolyt még nem láttam rajtuk. Csak remélni tudom, hogy a siker új küzdelemre ösztönzi őket!

Nagyon büszke vagyok Rátok!                

Aranyosi Edit
osztályfőnök